Szükségesnek tartom, hogy az alávaló támadásokra reagáljak a nyilvánosság felé. A Balatonon nyaralót építek, amelyet adózott pénzből, korrekt feltételekkel vásároltam. Az értékbecslés, amit sanda politikai szándékkal végeztek egyes lapok, sokszorosan meghaladja a valóságot. Egyébként, azért az összegért, amelyet ezen újságok "szakértői" becsültek, bármikor szívesen eladom a telket és a még épp csak megkezdett házat.
Látható, hogy politikai szándék és alaptalan szenzációhajhászás húzódik meg az ellenem indult támadások mögött. Ezt mutatja utazó nagyköveti tevékenységem eredményeinek megkérdőjelezése és a költségek torzítása is. A ténylegesen felhasznált összeg törtrészét sem teszi ki az egyes médiumokban megjelentnek. Az ÁSZ vizsgálatát az elszámolások bármikor kiállják, ahogy az én jövedelmi és vagyoni helyzetem is kiállja az APEH vizsgálatát.
Ami eredményeimet illeti, büszke vagyok azokra, mert nemzetközi tekintélyemet latba vetve, az ország presztízsét és jó hírét növeltem egész munkámmal. Ezt fogom folytatni a jövőben is, és nem hagyom magam eltéríteni aljas támadásokkal. Sem magánéletemet, sem szakmai-politikai eredményeimet nem engedem alaptalanul rágalmazni. Amennyiben e rágalmak folytatódnak, megfontolom, hogy jogi útra tereljem az ügyet.
Ebben a kérdésben ennyi mondanivalóm volt, a továbbiakban nem kívánok a rágalmakkal foglalkozni, hanem folytatom tevékenységemet az országért és annak jó hírnevéért. A támadóknak pedig kívánom, hogy legyen valódi témájuk és találják meg a tisztességes szándékot munkájukban.
Dr. Medgyessy Péter
Az ügy előzménye egy, a Heti válaszban július elején megjelent cikk, amely szerint több száz milliót érő vízparti telket és egy jelenleg is épülő villát nem vallott be képviselői záró vagyonnyilatkozatában Medgyessy Péter, volt kormányfő. Az újság szerint a vagyonnyilatkozatból kimaradt tétel piaci értéke meghaladja a Medgyessy által az elmúlt években megtakarított - és bevallott - 205-225 millió forintot. Miután ezekkel a tényekkel szembesítette a lap a volt miniszterelnököt, az utazó nagykövet pótolni próbálta mulasztását, s úgy nyilatkozott: csak egy hiba csúszott a bevallásba, de már pótolta feledékenységét. Igaz, Medgyessy szerint csak 20 millió forintot ér az 1500 négyzetméteres vízparti telek Zamárdiban.
Medgyessy Péter ellen nem indul eljárás a mulasztás miatt. Mivel az utazó nagykövet hibáját maga vette észre, a vagyonnyilatkozatából kimaradt értékek bevallását egy utólagos kiegészítéssel pótolhatja - mondta el az ügy kapcsán Szili Katalin házelnök.
Medgyessy Péter vagyonnyilatkozatában nem csak több száz milliós nyaralóját, hanem az MP Európa Kft.-ből származó 100 millió forintos idei osztalékát is elfelejtette feltüntetni.
Július 10-én már arról cikkezett a Magyar Hírlap, hogy nem építik tovább Medgyessy Péter Zamárdiban lévő nyaralóját, miután munkaügyi ellenőrök jártak az építkezésen. A lap munkatársai helyi lakosokkal, üzlettulajdonosokkal beszélgettek. Ők elmondták: a volt miniszterelnök házába bevezették a gázt, amiért a helyiek évek óta könyörögtek eredménytelenül. Egy szomszéd szerint a kemping frissen megépült vizesblokkjait rombolták le, majd adták el a területet a volt kormányfőnek. A telket - bár korábban többen szerették volna - más nem tudta megszerezni.
Forrás: hirtv.hu |