Nyomtatás

[cikk] A szent profit

Tíznapnyi sűrű munkán volt éppen túl Villany és ezután vett erőt magán, hogy néhány sorocskát összeírjon a három napos nyaralása előtt. Mi mást is tehetett volna, mint azt, hogy a bankokról írjon megint. Azt mondják, ez folyik most a csapból, bár inkább arról lehet szó, hogy egy kis ország friss vezetése megpróbálja azt, amit eddig lehetetlennek tartott mindenki. Pénzt szerez onnan, ahova eddig mindenki csak fizetett. Aztán meg arra két szegény öregemberre is gondolt, akiknek éppen ezekben a hónapokban lopták el mindenét, már csak a puszta életük maradt. Ezért is kérik nehezen felnevelt és taníttatott gyermekeik őket, hogy hagyják már azt az öreg házat, és meneküljenek.
2010.07.30 23:20 Nappal

 

Elmenekült innen az IMF küldöttsége, már több, mint egy hete. Hát, elmentek - mondta Orbán egy műsorban. Két hétig osztották az észt a kormánynak, jó tanácsaik leginkább arról szóltak, hogy újabb terheket kellene akasztani az amúgy is nyomorba döntött nép nyakába. Állítólag mindenkinek ezt szokták javasolni Strauszkánék. Reformok, racionalizálás és megszorítások járnak a nyomukban. Azt is hallani aztán, hogy igazán gyümölcsöző tanácsokat még senkinek sem tudtak adni és azok jártak jól, akik időben kiebrudalták őket.

Azon is elgondolkodott még Villany, hogy Strauszkánéknak miért nem tetszett a "magyar" bankok megadóztatásának ötlete. Hiszen ezekkel a pénzecskékkel minden további nélkül teljesíteni lehetne azt a bizonyos kőbe vésett hiánycélt, amihez Brüsszelben is úgy ragaszkodnak. (A képmutató majmok, azt hiszik, hogy nem jutott el még az emberekhez az, hogy a 27 tagállam közül csak négyben kisebb ennél az államháztartás mínusza? Akkor meg minek prédikálják a vizet?) Szóval, Villany csak arra tudott gondolni, hogy ezek a bankárok, bár köztudottan utálják ugyan egymást, de ha kívülről, nem a kasztból valami támadás éri az egyik részleget, akkor egyszerre iszonyú nagy lesz a szolidaritás köztük a szent profit érdekében. (Erről a profitról egyébként az eddás Attila mondta meg a tutit, csak be kell ütni a kulcscsszavakat a legnagyobb videómegosztó keresőjébe.)

Amúgy a jórészt germán területről érkezett hazai bankok tiszta nyeresége a tavalyi, válságos esztendőben meghaladta a 300 milliárd forintot, tehát a profitot még a Bajnai-féle megszorítások után megmaradt morzsákból is le tudták szívni sikeresen. Ne visítozzanak tehát itt, gondolta Villany egészen dühösen. És dühös volt még többek között azért is, mert tudta, csak ebben a régióban számolnak fel százalékot az automaták használatáért, ha az "anyaországban" ilyet tennének, olyan gyorsan vesztenék el ügyfeleiket, mint az egyik legpatinásabb lap a világhálós olvasóit, miután jelképes összeget kért tőlük a szolgáltatásokért.

Aztán van még egy nagyon mélyre égett képsor is Villanyban, az a kis híradófelvétel, amikor a Kulcsár bróker felettese, a beszédes nevű Rejtő bankár kivonult az előzetes letartóztatásból. Bazinagy fekete autó várta sofőrjével, no és legalább négy készséges fegyőr vitte utána a színes tévét és más szórakoztató elektronikát, roppant segítőkészen. És itt Villany megint csak arra a 80 fölött járó házaspárra gondolt, akinek a csirkéi mellett a darálóját is ellopták a négy zsák darával együtt. Akiknek most a maradékot pótkocsira, teherautóra kell rakni, mert a gyerekek és a törvény messze laknak, nem tudják megvédeni őket. Nekik ki fog majd segíteni, és lesz ott valaki, aki egy gyűrött papírzsebkendővel letöröli majd a könnyeiket?

(MÁS)


cikk küldése e-mail-bennyomtató verzió