Persze a svájci rendszámos militaribuzi azért várhatott volna legalább annyit, míg elindul az az autó. Aztán lehet, hogy azért lőtt, mert a srácoknak jó kedvük volt ott a kocsiban, neki meg nagyon nem, mert elhagyta egyetlen igaz szerelme. Aztán nem is kellene ezen tovább tornászni, gondolta Villany. A szex maradjon csak a hálószobákban, no meg egyéb intimebb helyeken. A baj inkább az, hogy a másik, a közelmúltban megesett rendőrhalál viszont egészen durva hátteret mutat. Mindjárt az elején el kellene gondolkodni azon, hogy ez a többszörösen büntetett tag hogyan furikázhatott hosszú időn keresztül jogosítvány nélkül, egy kétes pedigréjű BMW-vel, csak úgy. Nem volt senki, akinek feltűnt volna a dolog? Vagy voltak többen is, de nem mertek szólni, mert féltek, hogy baj lesz? (Tényleg, miért van az, hogy egy bírósági tárgyaláson felolvassák a vád tanújának szépen a nevét, az anyja nevét, no és az állandó lakcímét a vádlott népes rokonságának, vagy éppen barátai körének füle hallatára?)
Szóval, a szépen kigyúrt férfiú már régóta rontotta itt a bűnözési statisztikákat. És rontotta volna csendesen tovább is, ha némi szpíd hatására nem pörög fel annyira, hogy átszáguld a fél fővároson, közben pedig halálra gázol egy szerencsétlen rendőrt. Persze, ilyenkor azért megmozdul a "szakma", a rendőrgyilkos nem úszhatja meg. Közben pedig még az is előfordulhatott, hogy az atlétatrikós, vízért rimánkodó csávó ott vonult abban a jobbára enyingiekből álló csapatban, amelyik Siófokon parádézott a helyi rendőrkapitány tudtával, no és amit a magát országos cigányvajdának tartó kalapos, pocakos, és hegyes cipős úriember vezetett.
Arról aztán már nem szóltak a hírek, hogy valaki is megbirizgálta vona ezt a jeles rendőrkapitányt a vonulásért. Ja, és az sem vert nagyobb hullámokat, mikor ezek az enyingiek arról mesélgettek a sajtó jeles képviselőinek, hogy a nagy fekete autók meg a helyre kis házak a bodzázásból vannak. Na, itt ekkor néhány embernél néhány biztosíték azért kiment. Később aztán az is kiderült, hogy a gyilkosok miért éppen a napfényes Itáliát célozták meg a helyi rendőrök némi segedelmével. Ott futnak ugyanis a mai napig a kurváik. Na, itt megint jogos a kérdés: a szerencsétlen Cozma leszúrásáig miért nem tűnt fel ez senkinek? Vagy tudták, csak éppen a bírságolási keret teljesítésével voltak elfoglalva és pityókos bicikliseket hajkurásztak valamerre?
Persze, voltak, akik Veszprémben is tudtak Sztojka Ivánék ügyleteiről, csak hallgattak, mint a csuka. És annak idején Villanyban is felmerült a jogos kérdés: miért nem indítanak már apehék vagyonosodási vizsgálatokat az uzsorázók és a bodzázók egyre szaporodó tábora ellen? Mert így aztán az lesz a vége, hogy eljön a bodzázók paradicsoma, hogy a gyengék majd egyre többen a törvény helyett a Sztojkákhoz fordulnak védelemért, nekik fizetnek. És akkor aztán tényleg el lehet mondani itt majd a klasszkussá vált mondatot: villany leó, az utolsó meg tegye be az ajtót maga után!
(MÁS) |