Bizony, komoly találatot vittek be ezzel Villanynak, aki ugyan már régóta a kisebbik rosszra szokott szavazgatni, de ezt azért mégsem várta. Az első balfaszságokat az átadás-átvétel nehézségeinek tudta be, no és így is emlegette kedvenc kocsmájában, amikor felelősségre vonták örökké tamáskodó felebarátai. Aztán a nyűjorki tőzsde megrendítése után már nem nagyon tudott mit mondani, az őszsoci Warvasovszky kinevezése is bevitt egy mélyütést (tudjuk, a helyettes szóvivő polgármester akar lenni), az emberek embere és a Gubcsi Lajos felbukkanása és funkcióba kerülése meg már egy egész sorozatot ágyékra, így kétrét görnyedt Leónk már csak kapkodni tudott a levegő után, amikor jött a hír, hogy ki kell függeszteni ezt a remekbe szabott, tartalmas nyilatkozatot.
Aztán persze elgondolkozott azon is, hogy milyen reakciókra számíthattak a döntés meghozatalával ezek a jóemberek. Vajon azt gondolta-e az agytröszt, hogy az összes hivatal, közintézmény önként és dalolva beszerzi a színes nyomtatványt és hozzá egy középkategóriás kínai keretet, szigorúan a takarékosság jegyében. Vagy számítottak azért valami kisebb ellenállásra, kuruckodásra, ami a szavazófülkék forradalmának jegyében amúgy is elcsendesül majd, és lassan eggyé forrad mindenki a nagy nemzeti együttműködésben. Aztán arra már gondolni sem mert Villany, hogy az illetékes észkombájnok egészen tisztában voltak a várható következményekkel, de annyira elszálltak ezzel a négyharmaddal, hogy nagy ívben szarnak már a racionalitásra is.
No nem, erre már gondolni sem mert Villany, aki azért alapvetően kedvelte ezeket a jóembereket. Mostani, keserű gondolatait is egyfajta "bántalak, mert féltelek" vettette vele papírra. És ezután ücsörgött még egy darabig, és végül igazán megijedt. Mert végiggondolva az utóbbi napok fejleményeit, nem igazán tudott már bízni abban, hogy ez a kifüggesztési kötelezvény egy belátott hiba lesz, és különösebb hadakozás, izmozás nélkül kerül a felejtés mocsarába és a történelem süllyesztőjébe. Nem, az eddig történtek logikájából ez nem következhet. Pedig mennyire jó lenne az szinte mindenkinek...
(MÁS) |